Menj a pokolba! (8.rész)

5 perc múlva

Kinyílott az iroda ajtó, mire egyszerre felpattantunk. Scooter lépett be és betessékelte a lányt. Majd belépett a lány. A hosszú barna hajától nem láttam rendesen az arcát, de amikor a füle mögé söpörte egy robbanás tört ki belőlem. Ashley az. Hirtelen felindulásból kimondtam a nevét.

- Ashely. –Ebben a pillanatban rám nézett. Az arcáról nagy meglepődést szűrtem le és szinte tátva is maradt a szája.

- Nathan. – Mondta egy kicsit halkabban…

A többiek tekintete közöttünk cikázott, míg mi csak egymást bámultuk. Olyan hihetetlennek tűnik az egész. Több évig nem láttuk egymást, most meg itt áll. Csak rá kell nézni és kiesik az ember szeme. Kész nő lett. A barna hosszú haja rendezetlenül omlott a vállára. A csillogós kötött pulcsija hozzá simult a tökéletes alakjához, ahogy a sötét színű csőgatyája is. A magas sarkú csizmája kiemelte a fenekét. Áhw… Miket beszélek én itt???

- Szóval… - Kezdte el Scooter. – Úgy látszik, ti ismeritek egymást. Akkor bemutatom a többieket.

Míg a többiek megismerkedtek Ashely-vel, én addig elvonultam gondolkodni…. 

2013.09.11.

Sydney-be utaztunk koncertezni. A repülő út kellemesen telt. A múltkori ismerkedés után, amikor Ashley csatlakozott azután a fiúk elárasztottak a kérdéseikkel. A kérdések lényege ugyanaz volt. ,,Ő azaz Ashley?” A válasz egyértelmű volt. ,,Ő az.” Sajnos…

Most van, azaz alkalom, amikor Ash először jön velünk koncertezni. Ez idáig, ami 4 nap volt, nem is láttuk egymást. A magánrepülőgépünkön kerültük egymást. Amikor a fiúkkal dedikálnunk kellett a fényképeket, addig Ash Nano-val, a napi menedzserünkkel beszélgetett, később Siva-val. Látszólag is jól érezték magukat egymás társaságában. Nem mondhatnám, hogy féltékeny vagyok. Ha velem beszélgetne, akkor nem tudnék úgy csinálni, mintha mi se történt volna a múltban.
A szállodában egy lakosztályt kaptunk. Az ajtó egy kis előtérbe vezetett, ami a nappalival folyatódott. A nappali előtt volt egy folyosó, amiről a szobáink nyílottak. Tom-hoz akartam átmenni, aki a folyosó végén lévő szobában volt. Ashley jött velem szembe. A telefonját bújta és nem vett észre. Próbáltam úgy menni, hogy ne ütközzünk egymásba, de nem sikerült. A vállunk összekoccant.

- Jaj, ne haragudj! – Kért bocsánatot.

- Semmi gond. – Miket beszélek én itt? Igenis nagy gond van. – Ash! Mégis gond van!

- Hm? – Fordult vissza.

- Mért csinálod ezt velem... saját magaddal… velünk? Hirtelen előbukkansz a nagy semmiből és felkavarod az életemet. Nem tudom te, hogy érzel, de amikor csak rád nézek, eszembe jutnak a régi érzések. És ezek az érzések fájdalmasak. Miért kellett ezt csinálnod? Nem veszed észre, hogy ez mind a te hibád? Jól meglettünk volna nélküled is, de nem. Muszáj volt csatlakoznod hozzánk. Hogy voltál képes ilyet tenni? – Mondtam ki azokat a dolgokat, amiket abban a pillanatban gondoltam.

- Tudod mit Nathan? Menj a pokolba!!!! – Elsírta magát és befutott a szobájába.

- Szép volt Nathan. – Szólt oda a mellettem elsétáló kopasz, azaz Max.

Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy milyen dolgokat vágtam a fejéhez. Megint előbb beszéltem, mint gondolkodtam. Gratula Nathan, megint megcsináltad! Ahogy ezeket gondoltam, már javában futottam Ashley szobájához.

- Ashley! – Mondtam volna tovább, a zárt ajtó mögött, de félbeszakított.

- Hagyj békén! – Kiabálta ki szipogós hangon.

Ekkora barmot, mint én, nem látott mostanság a világ. A falba vertem volna a fejemet, de az öklöm gyorsabb volt. Annyira neki ütöttem az öklömet, hogy az ujjaim kék-lila-zöld színben pompáztak.