Én tehetek mindenről (9.rész)

20 perc múlva

Én tehetek mindenről… Ashley azóta nem jött ki a szobájából, amióta olyan ”szépek” mondtam neki. Bocsánatot akarok kérni, ezért elmentem a szobájához és bekopogtam.

- Gyere! – Jött a válasz.

- Beszélhetünk? – Bedugtam a fejemet és láttam, hogy törökülésben ül az ágyon és a telefonján pötyög.

- Ha megint veszekedni akarsz, akkor nem.

- Nem dehogyis. – Mentem beljebb. – Én csak bocsánatot szeretnék kérni. Hülye voltam. Nem tudtam, hogy úgy jelentkeztél stylistnak, hogy nem tudtad, hogy hozzánk kerülsz. Megint előbb mondtam a bántó szavakat, minthogy gondolkodtam volna… Szóval… Megbocsájtasz? – Néztem rá bűnbánóan, de ő nem nézett rám. Az ölében lévő párnának a csücskével babrált.

- Felejtsük el. Nincs semmi gond. – Mondta és még mindig a párnát nézte.

- Kérlek mondd a szemembe, mert így nem hiszem el. – Emeltem fel a fejét az állánál fogva.

Szép barna szemeivel rám nézett és őszintén kimondta, hogy nem haragszik. Ezután kimentem a szobából, mert eluralkodott a kínos csend és jobbnak láttam, ha inkább kijövök.

Délutáni próba

Az esti koncertre próbáltunk. Egyedül voltam a színpadon, mert a többiek még hülyéskedtek. Plusz, kellett egy kis egyedül lét. A zongora előtt ültem és egyik billentyűt nyomtam a másik után. A hátam mögül lépteket hallottam, így hátranéztem. Ashley volt.

- Bocs nem akartalak megzavarni… csak olyan régen hallottalak zongorázni. – Erre elmosolyodtam.

- Gyere. – Ültem arrébb a zongora padon és megpaskoltam a mellettem lévő szabad helyet.

Látszott rajta, hogy vacillált, de lassú léptékkel közeledett, majd leült mellém.

A kották között válogattam, mire megtaláltam a legmegfelelőbb dalt.

- Segítesz? – Néztem rá.

- Hm? – Erre egy összeráncolt szemöldököt kaptam. Nem értette mire akarok kilyukadni.

Se szó, se beszéd, a bal karommal átnyúltam Ashley dereka fölött és ujjait az enyémekre helyeztem. Ezután a billentyűkre helyeztem ujjainkat, ügyelve arra, hogy az övé az enyémeken maradjon, majd elkezdtük játszani a dalt. Nagyon oda kellett figyelnem, mert Ash igéző illata néha-néha elterelte a figyelmemet.
Dal befejeztével még pár pillanatig ugyanebben az ’ölelő’ pózban maradtunk. Ashley levett ujjait az enyémekről. Én is leengedtem a karomat és végig húztam a tenyeremet a hátán, majd a térdemre helyeztem.

- Mi történt az ujjaiddal? – Simított végig a lila foltokkal teli ujjaimat.

- Hát… - Vakargattam meg a tarkómat. – Megsimogattam a falat.

- Ez mind miatt van? – Nézett rám aggódva.

- Nem… Azért van, mert egy nagy barom voltam veled szemben.

Még egy ideig Ashley simogatta a bibis ujjaimat, majd rám nézett. A pillantását én is viszonoztam.

- Nathan?

- Hm? – Fürkésztem az arcát.

- Nem tudom, hogy milyen érzések kavarognak benned, de azt szeretném, ha barátok lennénk, amíg veletek vagyok.

- Hát… - Vettem egy nagy levegőt. – Nehéz lesz könnyű, de rendben.

Elmosolyodtunk mindketten és csak néztük egymást. Elmeredtem szép barna szemeiben. Sajnos nem sokáig láthattam, mert lehajtotta fejét. Nem gondolkodtam és már csak ezt vettem észre, hogy állánál fogva felemeltem a fejét, hogy újra szemébe tudjak nézni.
Valami nagy erő hatására egyre jobban szűnt a köztünk lévő távolság. Ajkai úgy hívogattak, mint a süti a kisgyereket. Talán 3 cm-re, ha voltak ajkaink.

- Khm… - Szólalt meg valaki a hátunk mögül, minek a következményében elhúzódtunk egymástól. A hang tulajdonosa Max volt.

- Én most megyek. – Súgta oda Ashley, majd felállt a zongorától és elment.

- Ez meg mi volt Nathan? – Jött közelebb Max és a többiek.

- Hát… én… nem is tudom… - Dadogtam.

- Pillanat heve vagy szereted? – Kérdezte Siva.

- Nem tudom… Talán a pillanat heve vagy még sem… Fogalmam sincs.